Ábrányi Emil: A Zene Emlékére

Ma a zene örökségének egyik kivételes alakjának, (legifjabb) Ábrányi Emilnek a születésnapját ünnepeljük.
1882. szeptember 22-én született, de 141 évvel később is a zene iránti elhivatottságára és művészi alkotásaira emlékezünk.

Ábrányi Emil olyan muzikális család sarja, ahol a művészet mindennél fontosabb volt.
Édesapja, ifjabb Ábrányi Emil, költő és újságíró, míg édesanyja, Wein Margit, elismert operaénekesnő volt, és ez a művészeti légkör határozta meg az ifjú Emil gyermekkorát és inspirálta zenei karrierjét is.

Ábrányi Emil a budapesti II. kerületi katolikus főgimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Zeneakadémián tanult zeneszerzést, ahol olyan kiváló tanárok irányítása alatt fejlesztette tehetségét, mint Koessler János és Thomán István. Később tanulmányait Lipcsében folytatta Nikisch Artúrnál, a világhírű karmesternél.

Zenei pályája során Ábrányi Emil számos fontos pozícióban szolgált.
1904. és 1911. között a kölni új városi színház és operaház és a hannoveri udvari opera, majd 8 évig a budapesti Operaház karmestere; 1914. és 1919. között egyben a Debreceni Színház igazgatója, majd az 1919-20-as színházi évadban a budapesti Operaház igazgatója.
A Városi Színház igazgatója 1920. és 1924 között, majd az Országos Zeneművészeti Főiskola karmesteri tanfolyamának vezetője (1923–1925).
A debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar vezetője és karmestere (1926–1934), a szegedi Városi Színház karmestere (1942–1948).

Zenei Öröksége

Ábrányi Emil művei az érzelmek és szenvedély mély kifejeződéseiként ragyognak, zeneszerzőként és karmesterként is maradandó örökséget hagyott maga után a zene világában.
Zenéje érzelmi mélységeiről és művészi szenvedélyéről mesél.
Legismertebb operái és alkotásai, például a "Monna Vanna", a "Dante: Paolo és Francesca" és "Bizánc", a magyar zenei kánon fontos részei lettek. Operaszerzői munkássága a magyar operairodalom egyik legjelentősebb fejezetét jelenti.
Művei a magyar népzene és a romantikus opera hagyományait ötvözik, és kiemelkedő szerepet játszanak a magyar operaéletben.
Epikus szvit zenekarra című művével, 1933-ban elnyeri a Székesfővárosi Zenekar pályadíját.

1970. február 11-én, 87 éves korában hunyt el Budapesten. A Fiumei úti sírkertben, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. 
A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2001-ben védetté nyilvánította.

Ma, 141 évvel születése után, továbbra is emlékezünk és tiszteljük munkásságát, amely a zene világában tovább él.

Ábrányi Emil zenéje továbbra is inspirálja és meghatja a szívünket, emlékét örökké őrzi a magyar zene a világban.
Legyen ez az évforduló egy alkalom arra, hogy felfedezzük és élvezzük ezt a gazdag és érzelmekkel teli zenei örökséget!